Helyszín: 
Bécs és környéke
Dátum: 
hétfő, 2016. július 04 - vasárnap, 2016. július 31

 A 2016-os év nyári szünetében is nagyszerű programokkal, sok élménnyel zajlottak le a nyári német gyerektáboraink júliusban és mostmár augusztusban is, összesen 4 héten át. Külön nagy örömünkre szolgált, hogy ismét számos visszatérő táborozót láthattunk viszont, továbbá az SCA országos német nyelvi verseny 2 győztese, Vera és Anna is velünk tarthatott.

Idén is sok új programot kipróbáltunk, ezek nagy része olyan jól sikerült, hogy mindenképpen állandó programpontokká lépnek elő a jövő táboraiban. A szállásunk először egy bécsi kempingben, bungalókban volt, csodálatos zöldövezetben, így a gyerekek minden nap a természetben tanulhattak. Augusztusban pedig egy gyönyörű apartmanban szálltunk meg a város központjában. Sokan pedig napközbenre csatlakoztak hozzánk, napközis táborozóként.

Képek

Visszajelzések az eseményről

  • Nagyon szépen köszönjük a felejthetetlen 2 hetet, amit Ancsi Veletek töltött. Rengeteg tudással és élménnyel gazdagodott. Hosszú órákig hallgattuk az élménydús beszámolót, ami egy életre szóló szép emlék marad Anna számára.
    - Rita
  • Már látom, hogy jó ötlet volt részünkről, hogy a szeptemberi Iskola kezdés előtt, egy picit hozzászoktassuk a német nyelv használatához. Nagyon sok hasznos információt szerzett, és azokat bátran meri is használni. Várja már az iskolakezdést, nagyon kíváncsi hogy milyen lesz. Ezúton is szeretnénk még egyszer megköszönni MINDENT!
    - Éva
  • Olivérnek ez volt az első "ottalvós" tábora, így egy kicsit tartottunk tőle. De olyan jól érezte magát, hogy szívesen maradt volna és örömmel menne máskor is. :)
    - Edit
  • Én nagyon köszönöm, hogy vagytok nekünk, Bence nagyon sokat változott teljesen másképpen áll a németnyelvhez, sokkal magabiztosabban használja, és az iskolai eredménye egyértelműen azt igazolja, hogy csak így tovább!!!!
    - Krisztina
  • Nagyon köszönjük a fotókat, a sok izgalmas programot, szeretetet és gondoskodást. Már Viki szóbeli beszámolói alapján is világos volt, hogy nagy élmény volt a tábor, a fotók csak megerősítették azt, hogy minden percét élvezte.
    - Éva