Rólunk

A Sprach Camp Austria két elhivatott magyar pedagógus megvalósult álma Ausztriában. 2012-ben úgy döntöttünk, a hosszú évek alatt összegyűjtött tapasztalatokat felhasználva itt az ideje, hogy megvalósítsunk egy olyan nyelvi tábort, ami hatékony kiegészítője a magyarországi idegennyelv oktatásnak.

Azóta minden évben megrendezésre kerül az SCA nyári német táborán kívül a téli német táborunk is, valamint szeretettel várjuk az ide látogató osztályokat is, legyen szó egy egynapos osztálykirándulásról vagy német nyári táborról iskolai csoportoknak.

2016 óta arra is lehetőséget kínálunk, hogy az SCA országos német nyelvi versenyén keresztül a német kultúrával közelebbről való megismerkedés mellett a 3 forduló után győztesként kikerülő tanuló ingyen tölthessen el egy hetet a német nyári táborunkban.

Barbi


Koncsek Barbara vagyok. Mindig is pedagógusnak készültem, így a német tanári diploma szakmai pályafutásom egyik legjobb döntésének bizonyult.

Az SCA pedagógusként és szervezöjeként mély meggyőződéssel vallom, hogy a leghatékonyabb eszköz, mellyel világokat teremthetünk, hidakat építhetünk, az a tanítás és élményszerzés. Ez a két alappillére határozza meg oktatási koncepciónkat. Németországi tanulmányaim, nemzetközi területen szerzett tapasztalatom mind ezt a hitet erősítette bennem.

Az SCA szervezőjeként azt hiszem, a legjobb dolgot alkotjuk, amit csak adhatunk a diákoknak. Egy nagy kaland, amelynek remélem hamarosan minél több gyermek részese lehet. Ausztriában több, mint öt éve foglalkozom gyermekek nevelésével, s a rengeteg pozitív visszajelzés, illetve a visszatérő SCA-saink igazolják leginkább sikerünket.

Zsuzsi


Bartha-Becskei Zsuzsanna vagyok. Pedagógusként 20 éve tanítok felnőtteket és gyerekeket egyaránt. Miután hat évig vezettem a saját nyelviskolámat Magyarországon, és kellő tapasztalatot gyűjtöttem a programszervezésben és a táboroztatásban is, 2012-ben Bécsben kezdtük el Barbival az SCA német nyelvi táborok szervezését. Már az elejétől fogva nagy hangsúlyt fektettünk az aktív nyelvtanulásra, és a módszer sikerét a visszajelzések és az évről évre gyarapodó számú táborozónk is igazolja.

Amióta nyelveket beszélek, feltárult előttem a világ: a nyelvtudás által lehetőségem nyílik, hogy más országok lakóival megértessem magam, barátságok szövődjenek, és ezáltal jobban megismerjem az ő kultúrájukat, gondolkodásmódjukat.

Célom, hogy ezt az érzést lehetővé tegyem a táborozók számára is.

Katalin

német pedagógus

Mihályfiné Frohmann Katalin vagyok. A munkám a hobbim is egyben , a német nyelv megszerettetése és megtanítása. Kicsiket és nagyokat is tanítok.Örömmel tölt el, amikor a gyerekek azt mondják, de jó volt ez az óra, milyen hamar véget ért. Büszke vagyok arra a több száz sikeres nyelvvizsgázómra,akiket taníthattam. Jelenleg ötféle nyelvvizsgára készítek fel. Örülök , hogy az SCA-nál taníthatok.

Meli

német pedagógus

Bilecz Melinda vagyok, szinte már mondhatni, hogy tősgyökeres, visszatérő SCA-s :) Német pedagógusként dolgozom sok éve, és készítek fel országos versenyekre, német nyelvvizsgára diákokat. Mindig is hivatásomnak tekintettem a tanítást, ezért is örültem annyira, amikor egymásra találtunk az SCA csapatával, mert sok perspektívát láttam a tanítási koncepciójukban, az élménypedagógiában, amely tökéletes kiegészítője az iskolai oktatásnak. Az anyanyelvi környezetben szerzett tudást semmi sem tudja helyettesíteni, a gyerekek az Ausztriában megrendezésre kerülő tábor ideje alatt annyi tudást és magabiztosságot szívnak magukba, és annyi élménnyel gazdagodnak, hogy nem is kérdés, aki egyszer itt járt táborban, az biztosan visszajáró lesz még jó sok éven át. Mint ahogyan én is :) Remek csapat, szuper programok, alig várom, hogy ismét táborozzunk együtt.

Elektra

Germanista, német nyelvtanár és kulturális antropológus

Bartha Elektra vagyok. Hosszú évek óta foglalkozom nyelvtanítással, eleinte német tankönyveket is szerkesztettem, így a segédanyagok kiválasztásnál mindig kritikus szemmel keresem a megfelelő könyvet. Később az iskolai tanítás után a felnőttoktatás felé fordultam. Szeretem a munkám változatosságát, ahány ember annyi különböző módszer és út vezet a sikeres nyelvtanuláshoz. A fő hangsúly óráimon a kommunikáción és a szókincs fejlesztésen van. Sokszor a nyelvvizsga a végső cél, ezt ÖSD vizsgáztatóként mindig szem előtt tartom, így észrevétlenül készülünk a megmérettetésre.

Krisz

óvodapedagógus, programkísérő

Marczis Krisztián vagyok. 2020-ban végeztem német nyelven óvodapedagógusként, de már előtte is foglalkoztam gyerekekkel, ami segített megerősíteni abban, hogy a pedagógusi pálya nekem való. Jelenleg egy bécsi privát óvodában és egy magyar nyelvű óvodában dolgozom pedagógusként. Emellett tagja vagyok egy bécsi magyar néptáncegyüttesnek, melynek az ovis és az ifjúsági tánccsoportját tanítom. Több alkalommal volt szerencsém az SCA csapatával dolgozni, ahol csupa pozitív élményekkel gazdagodtam.

Bogi

„kis mindenesünk”

Pénzes Bogi vagyok, idén 20 éves leszek, erdőmérnöknek tanulok Sopronban. Többször dolgoztam már Barbiéknál nyaranként, én vagyok a kis mindenes, a szakács és takarító néni is egyben :)

Középfokú nyelvvizsgám, illetve emelt szintű érettségim van németből, tehát nem okoz gondod a gyerekekkel németül beszélni!:))

Küldetésünk

Tanítási koncepciónkban helyet kapott az intenzív német oktatás, amely hozzásegít egy olyan magabiztos nyelvhasználathoz, amire manapság nem csak a nyelvvizsgán vagy egy emelt szintű érettségin, de főleg a mai világunkban is szükség van. Emellett hitvallásunk, hogy a nyelvoktatás csak olyan formában lehet sikeres, ha az anyanyelvi környezetben, interaktív programokkal kiegészülve zajlik.

Fontosnak tartottuk a tábor programkialakításában, hogy a tanórák mellett a szabadidős tevékenységek is hozzásegítsék diákjainkat az elsajátított elméleti nyelvtudás aktív felhasználásához. Korosztálynak megfelelően színes programokat találunk ki a táborozóknak: állatkerti séta, kalandpark, interaktív múzeum és történelmi helyek felkeresése ugyanúgy a program részét képezik, mint közös sport- filmes- és zenei rendezvények. Ezek a programok mind a tanítás szerves részét képezik, hiszen az ezekhez kapcsolódó feladatok, szerepjátékok segítik a diákok aktív német nyelvhasználatát. Szeretnénk, ha a gyerekek ezeken a területeken is tapasztalatot szereznének német nyelven, így segítve a kulturális élményeken keresztül történő játékos nyelvtanulást.

Az SCA táborozói nem csak nyelvi tudásukat fejleszthetik táborainkban, hanem megismerik Bécs városát, megtanulnak közlekedni egy nagyvárosban (természetesen kísérettel), leküzdik (nem csak nyelvi) gátlásaikat és bátran mennek oda idegenekhez információt szerezni, új barátokat szereznek, és megtapasztalják, miért és mennyire fontos a német nyelv elsajátítása. A szervezők, felügyelők és tanárok mindig arra törekednek, hogy bensőséges, bizalmi kapcsolatot alakítsanak ki a gyerekekkel, melynek köszönhetően még jobban tudják motiválni őket.

Szívügyünkről, az élménypedagógiáról a sajtóban is rendszeresen beszélünk.