Középfokú német nyelvvizsgára készülsz? Kezdd a felkészülést azzal, hogy elolvasod ezeket a jól bevált tippeket!
Amikor a férjemmel eldöntöttük, hogy kalandvágyból kiköltözünk Bécsbe, első dolgunk az volt, hogy elkezdtünk németül tanulni. De még az A2 szintnél sem jártam, amikor jött egy ajánlat, és hopp, már kint is találtam magam az osztrák fővárosban német nyelvtudás (és munka) nélkül. Hamar kiderült, hogy hiába vagyok angoltanár, német nyelvvizsga és nyelvtudás nélkül igen kevés lehetőségem van, így beiratkoztam egy intenzív tanfolyamra. Kisebb megszakításokkal egy évig tanultam ott. Egy év után otthagytam a nyelviskolát, hogy felkészülhessek a felsőfokú nyelvvizsgára. Ellentmondásosnak hangzik? Talán. De így a saját módszeremmel és ütememben készülhettem fel a német nyelvvizsgára, amit másfél évvel a kiköltözésünk után sikeresen le is tettem. Elárulom, hogyan sikerült. És akár középfokú, akár felsőfokú német nyelvvizsgára készülsz, kezdd ezekkel a lépésekkel a felkészülést!
Persze, kell a papír a tanulmányaidhoz, a munkádhoz, vagy csak úgy. Elég jó motiváció vajon ez a cél? Szerintem nem. Fogod így élvezni is a tanulást, ha az lebeg a szemed előtt, hogy a középfokú hozzásegít mondjuk a diplomádhoz? Nem feltétlenül, ugye? Akkor keresd meg azt a célt, ami miatt tényleg örömmel és élvezettel fogod tanulni a német nyelvet! Mert ha ez a cél lebeg majd a szemed előtt, akkor ez át fog lendíteni a mélypontokon is és nem kötelesség, hanem élmény lesz a német nyelvtanulás!
Számomra az elsődleges cél nem az volt, hogy könnyebben találhassak munkát a nyelvvizsgával a kezemben. Hanem az, hogy tudjak a helyiekkel mélyebb témákról is beszélgetni, hogy a röplabdacsapattal, ahol akkor játszottam, feszengés nélkül be tudjak ülni valahova edzés után, vagy, hogy a szomszédban lakó fiatal párral értelmes beszélgetést tudjak folytatni, amikor áthívnak magukhoz grillezni.
Rengeteg féle német nyelvvizsga közül választhatsz, kérdés, hogy mire is van pontosan szükséged, mikor, és melyik vizsga fekszik neked a legjobban? Ezeknek te is utánajárhatsz, de egy német középfokú nyelvvizsgákban jártas tanár is a segítségedre lehet. Amikor megvan, hogy melyik vizsgát teszed le, olvasd el a honlapjukon található információkat, tippeket, és alkalmazd is őket! Alaposan vizsgáld át, hogy milyen feladatok vannak, melyikre mennyi idő áll a rendelkezésedre, és, hogy mi alapján kalkulálják ki a pontszámokat és mi számít sikeres nyelvvizsgának. Tűzz ki egy határidőt és jelentkezz a vizsgára!
Én anno az ÖSD mellett döntöttem, mivel Bécsben szerettem volna a bizonyítványt használni. Minden hónapban volt nyelvvizsga, és amikor elkezdtem a felkészülést, már jelentkeztem is egyből egy 3 hónappal későbbi időpontra. A honlapjukon rengeteg ötletet kaptam ahhoz, hogy miből és hogyan érdemes felkészülni, be is szereztem két könyvet hozzá.
Mikor és mennyi időt tudsz szánni a felkészülésre? Milyen szinten vagy most, mennyire reális, hogy a kitűzött dátumra fel tudsz majd készülni? Ki lesz a segítségedre a felkészülésben? Milyen tananyagokat fogsz használni?
Én azt a célt tűztem ki, hogy minden nap foglalkozom a némettel. Elsősorban szókincsfejlesztésre volt szükségem, valamint az aktív nyelv gyakorlására, tehát az írásra és a beszédre. Vettem két könyvet, az egyikben – online kiegészítve – mintafeladatsorokat oldottam meg, a másikból különböző témakörök szerint tanultam az új kifejezéseket és gyakoroltam a szóbelire a képleírásokat, szituációs feladatokat. Nem mentem tanárhoz, hanem kerestem egy tandempartnert, akivel szóbelire készültem és kijavította az írásaimat. Számomra ez volt a legjobb módszer, találd meg te is a tiédet!
Hallottam már olyanokról, akik német nyelvterületen éltek sokáig, jól is beszélték a német nyelvet, aztán hazajöttek, és mégis megbuktak a középfokú nyelvvizsgán. Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy nem ismerték a vizsgát, fogalmuk sem volt, milyen típusú feladatokat kell majd megoldaniuk, mennyi idő áll majd a rendelkezésükre, mik az elvárások a szóbeli nyelvvizsgán. Ezért készülj fel jól! Csinálj rengeteg típusfeladatot, időre, ha valamelyik nehezebben megy, akkor abból még többet! Kísérletezz, melyik feladatnál milyen technika válik be neked! Csinálj meg teljes feladatsorokat időre, szimulálva a vizsgát, így kitapasztalod, milyen sorrendben érdemes nekilátnod a feladatoknak, és mit tudsz tenni, ha lankad a figyelmed az idő múlásával.
A leghatékonyabban akkor tudsz felkészülni a középfokúra, ha a vizsga előtt igazán intenzíven csak a német nyelvre koncentrálsz. Olvass, hallgass, beszélgess németül! Vagy gyere el Bécsbe és készülj fel a középfokú német nyelvvizsgára anyanyelvi környezetben! Ha kiskorú vagy, jelentkezz táborunkba, ha pedig elmúltál 18, várunk a német nyelvi kurzusunkra! A német nyelvi foglalkozások mellett rengeteg élményprogramra is elviszünk, amik segítségével még hatékonyabban gyakorolhatod a német nyelvet.
Nekem nagyon sokat adott az anyanyelvi környezet, ahova néztem, minden német nyelven volt kiírva, mindenki németül szólt hozzám és a vizsga előtt még a kutyámhoz is németül beszéltem. :)
Zsuzsi
Kérdésed lenne a német tanulókártyákkal kapcsolatban? Fordulj hozzánk bizalommal, jelentkezz ingyenes konzultációnkra, hogy átbeszéljük, miben tudunk Neked segíteni!
Csatlakozz Facebook közösségünkhöz, kedveld Facebook és Instagram oldalunkat, hogy elsőként értesülj az új blogbejegyzésekről!
Iratkozz fel blogértesítőnkre, és hetente elküldjük Neked a legújabb bejegyzéseinket!